FTDK2020
Egyetemi tanulmányaim kezdete óta nem volt olyan év, hogy ne TDK-ztam volna – hol intézményi fordulón, hol a felvidéki konferencián adtam elő, de volt szerencsém már a magyarországi OTDK-n is részt venni. Első évesként egy szemináriumi munkát írtam Onomasztika órára, mely Bauko tanár úrnak megtetszett, és biztatott, ássam magam mélyebbre a témában. Hallgattam rá, azóta is ő az, ki egyenget a néhol rögös, de mindig új kihívásokat és élményeket tartogató úton.
Először korántsem tudatosan indultam neki ennek a – számomra addig teljes járatlan – ösvénynek. Visszatekintve azonban jó látni, hogyan értek össze a gondolatok, fonódtak össze a szálak évről évre. Az idei évnek is úgy indultam neki, hogy tudtam, indulni szeretnék a kari TDK-n. Terveztem, hiszen fel kellett építeni a kutatás menetét, mivel mikorra kell elkészülnöm. Jól emlékszem, adatközlőimet interjúvoltam, mikor jött a hír, hogy a koronavírus járvány miatt az egyetemek előreláthatólag két hétre bezárnak. Nem tagadom, kissé még örültem is neki, hiszen legalább több időm jutott a munka írására, az elemzésekre, összegzésekre. Később jött újból a hír: bizonytalan ideig zárva marad minden, majd ezt követték sorra az egyre inkább lelombozó információk. Bár kész volt a TDK-dolgozatom, nem volt hol előadni, hiszen a kari forduló időpontja kérdőjeles maradt. Ebben a bizonytalanságban telt a teljes tavasz, bizakodásra csupán az FTDK-ra való jelentkezés felhívása adott okot. Folyamatosan „szépítgettem” hát a munkát, reménykedve a mihamarabbi bemutatásában.
Szeptemberben viszonylag normális (legalábbis addigra már megszokott) kerékvágásban indult minden, nyithattak az iskolák. Mit sem tétovázva karunk megrendezte a TDK-t, ahol 1. helyet értem el, így jöhetett a várva várt FTDK. Szó szerint jött is, méghozzá házhoz. Az idei, jubileumi XV. FTDK ugyanis a járványügyi helyzetre való tekintettel csak online lett megtartva. Színvonalán ez természetesen kicsit sem szürkített, csupán a hangulat volt az időjáráshoz hasonlóan kicsit mélabús. Tapasztaltam már az „eftédéká-érzést”, amit a notebook képernyője sajnos sehogy sem tudott átadni. Az ismerős arcok csupán itt-ott bukkantak fel egy téglalapba sűrítve, a biztató zsűri tekintetek most néha szemrebbenés nélkül (az internetnek „hála” lefagyva, mozdulatlanul) figyelték az előadásokat. A kötetlen beszélgetések a tudományról, az egyetemi életről és a világmegváltó terveinkről is elmaradtak idén, melyek hol étkezés közben, hol egy kávé – vagy éppen sör – mellett zajlottak, esetenként éjjelekbe nyúlóan. Elmaradtak az ölelések, a mosolyok, a nevetések. Mindez nem volt. Viszont amit adott, azok a korlátlanul megtekinthető előadások az érdeklődők számára, a JóMóD esti előadása, melynek köszönhetően egy hátizsákkal beutazhattuk helyből a világot, nem mellékesen pedig a kihívás és/vagy lehetőség az online előadások gyakorlására, ami a mai világot tekintve egy fiatal kutatónak bármikor jól jöhet.
Hálás köszönetem a szervezői csapatnak, hogy a kilátástalan helyzet, a szokatlan körülmények ellenére nem hagyták veszni az FTDK szellemét, mely 15 év után ezt a próbát is kiállta. Köszönet illeti a zsűrit, hogy idejüket nem sajnálva otthonaikból próbáltak minket terelni a hozzászólásaikkal, kérdéseikkel, tanácsaikkal. A bírálókról se feledkezzünk meg, akik – Dr. Bukor József rektorhelyettes úr szavaival élve – nem bíráltak, hanem értékeltek. Végül, de nem utolsó sorban, gratulálni szeretnék minden kedves versenyzőtársamnak, hogy nem riadtak vissza a technika ördögétől, s jó kutatóhoz híven belevágtak az ismeretlenbe. Mind nyertesek vagytok, vagyunk!
A jövő évi, szintén jubileumi XXXV. OTDK hasonló kihívások elé néz, s vele együtt mi is. Arra bátorítanék azonban mindenkit, hogy csak azért is jelentkezzetek, hiszen oly sok lépcsőt megmásztunk már, ne a küszöbbe botoljunk bele! 😊 Kapukat nyitnak meg előttünk, a tudás kapuit, merjünk hát belépni rajtuk!
Csobády Csilla